MEGHÍVÓ
Zöld Kosár találkozó

„kosárHáz”, Miskolc, Szilágyi dezső u. 17. 2020.10. 23. péntek 8:00-16:00

Az általunk 2014-ben, alulról szerveződően, önerőből útjára indított Zöld Kosár Közösség több társadalmi célt fogalmazott meg:

  • kisebb környezetterheléssel, egészséges, környezetkímélő, termékekhez juttassa a helyi embereket
  • bizalmat és emberi kapcsolatokat építsen
  • méltányos megélhetést biztosítson a térségben.

A kezdeti sikereken felbuzdulva Miskolc mellett több borsodi kistelepülést is bevontunk a programba. A 2017 áprilisában indult új projektünk céljai pedig az alábbiak:

  • a helyi Zöld Kosár kisközösségek kapacitásainak és aktivitásának, szervező erejének fejlesztése, a kisközösségek programkínálatának bővítése
  • az önkéntességre való hajlandóság növelése, az önkéntes tevékenység megbecsültségének emelése és az önkéntesség helyi népszerűsítése, önkéntes programok megvalósítása
  • közösségi aktivitás erősítését célzó események, programok és rendezvények szervezése, illetve lebonyolítása

A projekt megvalósítása során 3 éven keresztül számos programmal várjuk közösségünk eddigi és leendő tagjait: önkéntes toborzókkal, önkéntes tréninggel, projekt bemutató rendezvényekkel, helyi hagyományos ételekkel, fórumokkal, közösségi főzésekkel, kirándulásokkal, családi napokkal, és rendszeres Zöld Kosár találkozókkal.

PROGRAM:

8:00-16:00  Zöld Kosár találkozó, megrendelések átvétele, beszélgetések az önkéntességről és a közösség erejéről

A Zöld Kosár Közösség szolgáltatásai: fiatalok egészséges életmódra nevelése, zöldháztartás, önellátás, öngondoskodás, önkéntes segítés.

Önképzési lehetőségek a kosár eszközeinek segítségével

 

A rendezvény szabadon látogatható bejelentkezés nélkül is. A programváltozás jogát fenntartjuk!

meghivo_2020_10_23_Zold_Kosar_talalkozo